Ősz hajjal is ugyanazok a színek állnak jól, mint fiatal korban

Ősz hajjal is ugyanazok a színek állnak jól, mint fiatal korban

Míg mi nők mindenféle trükkhöz folyamodunk, hogy szebbek legyünk, addig a férfiaknak nincs szükségük sminkre, sőt nem érzik égető szükségét annak sem, hogy fessék a hajukat. Arra azonban nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk, hogy saját színeiket, bőrük, hajuk, szemük színét kiemeljék öltözékük színeinek helyes kiválasztásával.

Mint ígértem, négy, már nem fiatal színész példáján szeretném bemutatni, hogy ősz hajjal sem változik meg az ember típusa. Ez persze hölgyek esetében is így van, de most essék szó az őszülő férfiakról.

Az egyes színtípusok nem őszülnek egyformán. A tavasz és az ősz típus eredeti hajszíne általában meleg árnyalatú. Amennyiben a hajszín szőke, akkor arany szőke, ha barna, akkor meleg, aranyló barna. A születetten vörös hajúak csak tavasz vagy ősz típusok lehetnek. A nyár és a tél típus hajszíne születésétől fogva hamvas árnyalatú, ezért ők azok, akiknek kifejezetten jól áll az őszülés.

 

Tavasz típus

 

Michael Douglas igazi szépfiúként kezdte pályafutását, korábbi filmjei romantikus kalandfilmek, mint például: A smaragd románca és a Nílus gyöngye. Viszont ki ne emlékezne későbbi filmjeire: Az összeomlás és az Elemi ösztön című filmekre, ahol nagy tehetségről tett tanúbizonyságot.  Legsikeresebb alakítását A tőzsdecápákban nyújtotta, szerepléséért méltán kapott Oscar díjat.

 

michael douglas 1944 szept. 250101010001101001011001000111010101110011michael douglas sárgásan őszül

 

Az idősebb kori képen Michael Douglas hajszíne egyes helyeken még sárgás, máshol már teljesen ősz. Látható, hogy a tavasz típus meleg, aranyszőke hajszínéhez nem illik az ezüstös szürke szín. A tavasz típus nem őszül szépen.

A lenti képeken már nem látszanak a szőke tincsek, azonban így is látható, hogy a tavasz típushoz illő élénk kék szín sötétebb és világosabb árnyalata is nagyon jól áll Michael Douglasnak.

 

michael douglas élénk színbenmicha

 

 

michael douglas fekete fehérben michael douglas élénk lila nyakkendővel

 

A fekete és a fehér szín csak a tél típusnak áll jól. A két szín kombinációja túl erős és hideg Michael Douglas színeihez.

 

Bőre meleg árnyalatához azonban nem illik a hideg szürke öltöny az élénk lila nyakkendővel és a vakító fehér inggel.

 

 

 

 

 

Nyár típus

 

Alec Baldwin nyár típus. Négy fiútestvér közül ő a legidősebb és a legismertebb. Olyan emlékezetes filmekben szerepelt, mint például a Vadászat a Vörös Októberre. 1991-ben együtt játszott Kim Basingerrel a Fogd a nőt és fuss című filmben, akivel később összeházasodtak.

A világos, hamvas, szőkés-barna hajszín és a szürkéskék szemek a nyár típus jellemzői. A fiatalkori képeken viselt színek, a liláskék, a rózsaszín és a szürke a nyár típus színei.

 

alec baldwin kockás ingbenalec baldwin csíkos ingbenalec-baldwinnyár típus

 

Idősebb korban, már őszülő hajjal is ugyanazok a színek állnak jól, mint fiatalon. A kék színek kiemelik szeme színét.

 

alec baldwin fehérben és kékbenalec baldwin szürkében és kékben

 

alec baldwin elegánsan alec baldwin hajfestés

Sajnos nem jó színt választott, őszülő hajszálai eltüntetésére. Az aranyló árnyalat által hajszíne elveszti a hamvasságát és besárgítja az arcszínét. A fekete-fehér összeállítás túl szigorúan hat. Az öltözék színeinél nagy a kontraszt, Alec Baldwin bőrének, hajának, szemének színei sokkal visszafogottabbak. Általános szabály, hogy ugyanazt a színkontrasztot kell végigvinni az öltözéken, mint ami az arcon van jelen. Jobban állna egy sötétkék-fehér vagy egy szürke-fehér összeállítás.

 

Ősz típus

 

Harrison Ford ősz típus. Ki ne emlékezne a Csillagok háborújában Han Solora, vagy az Indiana Jones sorozatban nyújtott alakítására. Úgy tudom, hogy Steven Spielberg új Indiana Jones filmet forgat a már idős Harrison Ford főszereplésével.

 

harrison ford fiatalonharrison ford indiana jones piros szegfűvel

 

Fiatalkori fényképén szembetűnőek Harrison Ford meleg színei, valószínű, hogy az Indiana Jones film jelmeztervezője is érezte azt, hogy valamivel ellensúlyozni kell a fehér szín hidegségét, azért tűzött piros szegfűt a gomblyukába.

 

harrison ford öltönybenharrison ford 1978-ban

 

Az elveszett frigyláda fosztogatóiban barna öltönyben láthatjuk. Az ősz típusnak nagyon jól állnak a tweedek, a rusztikusabb anyagból készült öltönyök. A másik képet érdekességképp tettem be, ugyanis valószínű, hogy senki meg nem mondaná, hogy a kép 1978-ban készült. Ez a kép akár mai is lehetne!

 

harrison ford ősz hajjalharrison ford a kutyájával

Látható, hogy ősz hajjal is ugyanazok a színek: a mustár sárga , a rozsdabarna, valamint a narancs a legelőnyösebbek, mint amelyek fiatalon voltak. Harrison fordhoz jól illik a laza, természetes stílus.

 

harrison ford 70 évesen

A fekete öltöny, fehér ing, fekete nyakkendő összeállítás nem áll jól, az arca szürkéssé, élettelenné válik a rossz szín hatására. Az ősz típusnak ilyen összeállítást csak abban az esetben szabad viselnie, ha az etikett feltétlenül úgy kívánja.

 

Tél típus

 

Robert De Niro tél típus, sötét szeméhez és hajához a hideg színek illenek. Az 1974-es Keresztapa II-ben nyújtott szerepléséért Oscar díjat kapott. Lenyűgöző alakítást nyújtott –hogy csak néhányat említsek – A szarvasvadász és a Taxisöför című filmekben is.

 

robert de niro fiatalonrobert de niro keresztapa

 

Nekem nagyon tetszett – Las Vegasnak a sötét oldalát bemutató – Casino című filmben. Rám legnagyobb hatással Robert De Niro filmbeli öltözékei voltak!

 

robert de niro pirosbanrobert de niro sárgában

A piros zakó fekete inggel nagyon jó párosítás! A világoskék Eszterházy-kockás öltöny sárga inggel merész választás! Ezek a színkombinációk igazán, csak a tél típusnak állnak jól.

 

robert de niro kékben és rózsaszínben casino1995robert de niro pirosban és rózsaszínben

 

Robert De Niro világoskék öltönyben rózsaszín inggel mutathatná finomabb, romantikusabb oldalát, de az arckifejezése ennek ellentmond.   A piros rózsaszínnel társítva feltűnő hatást kelt. Ez valóban csak egy tél típusnak állhat jól!

 

robert de niro őszenrobert de niro ősz hajjal

 

2000-től egyre több vígjátéki szerepet vállal, lehet, hogy ezek nem a legkiemelkedőbb színészi alakításai, de – ha lehetek szubjektív – Robert De Niro filmeket mindig szívesen nézek.

Láthatjuk, hogy a tél típushoz illik az ősz hajszín, mivel az ezüstös szürke eleve benne van a típus színpalettájában. A tél típushoz illő öltözékszínek idősebb korban is ugyanolyan jók lesznek, nem változnak. Továbbra is jól áll a fekete, a szürke, az élénk kék. Akár viselhetné a Casinoban hordott öltönyeit, ingeit, nyakkendőit!

Remélem, hogy férfi olvasóimat meg tudtam győzni arról, hogy nem kell változtatniuk öltözködésükön, azért mert hajuk megőszült. Bátran lehet viselni a fiatalkori színeket!

Author Info

Pirityi Éva

No Comments

Post a Comment