Hatvanon túl is van élet! Most már bármit megtehetsz, sőt bármit felvehetsz, amit eddig nem!

Hatvanon túl is van élet! Most már bármit megtehetsz, sőt bármit felvehetsz, amit eddig nem!

Mindig van lehetőség a változtatásra, új dolgok elsajátítására, a kor sem lehet akadály, hogy azzal foglalkozzunk, amivel szeretnénk!

A múlt hónapban indítottam a Mod’Art International Hungary francia divatiskolában az őszi Szín-és stílustanácsadó képzést. A résztvevők között van, aki már gyakorló stílustanácsadó, de úgy érzi, hogy a színtípusok meghatározásnál még vannak hiányosságai. Van olyan hölgy is, akinek eddig csak titkos vágya volt, hogy stílustanácsadással foglalkozzon, jelenleg egészen más területen dolgozik. A korosztályt tekintve is nagy a változatosság. Ennek kapcsán jutott eszembe, egy pár évvel ezelőtti aranyos, tanulságos történet, amit szeretnék elmesélni.

Nyilvános, ingyenes színtanácsadást tartottam egy kozmetikai cég felkérésére az Erzsébet téren, egy, május 1-i rendezvényen. A tanácsadásra bárki jelentkezhetett. A résztvevőknek megállapítottam a színtípusát és ajánlatot tettem a hozzájuk legjobban illő öltözék-, smink-és hajfesték színekre vonatkozóan.

Leült a tükör elé egy sötétruhás hölgy, hogy – színes kendőket az arca elé téve – nézzem meg, milyen színtípusba tartozik.

  • Már elmúltam 60 éves, nekem már úgyis mindegy, mit veszek fel! Hát, nem is igazán érdekel engem ez az egész. – mondta nekem.

Megjegyzem, csak azt nem értem, miért akarta igénybe venni a tanácsadást, ha nem érdekelte, hogy milyen színek állnak jól neki? Azért a kíváncsiság biztos ott motoszkált benne! Meglepetten nézte, hogy bizonyos színek – amelyekről nem is gondolta – milyen előnyösek a számára.

  • Igen, látom, hogy ez az élénk korall és a türkizkék egészen megfiatalít! Ezeket a színeket kellene viselnem? Mit szólnak az emberek, hogy az én koromban ilyen színű ruhát hordok? – kérdezte. – Jaj, ez a szürke árnyalat – amiről eddig azt hittem, hogy jó, nagyon rosszul áll, beszürkül az arcom tőle! –állapította meg.

Megmutattam neki a színtípusának megfelelő színeket. Elgondolkodva tartotta a kezében a tavasz-tél típus színkártyáját, amit adtam neki.

  • Ezek, valóban a nekem legjobban álló színek? Ilyet én csak fiatalasszony koromban mertem felvenni! Használhatnék ilyen színű rúzst és arcpirosítót? Na, ezt már végképp nem merem!

Már többen várakoztak, hogy rájuk is sor kerüljön. Alighogy távozott az előző hölgy, leült a következő hölgy a tükör elé, királykék ruhában, mosolygós arccal.

  • Már elmúltam 60 éves, én már bármit megtehetek, bármit felvehetek! Nagyon érdekel, hogy eddig jó színeket viseltem-e? Melyek azok az árnyalatok, amivel még kiegészíthetném a ruhatáramat?

Láthatóan nagyon tetszett neki a tanácsadás, lelkendezve nézte, hogy egyes színek milyen előnyösek a számára. Sorra próbálgatta a tél típusnak jól álló, élénk színek merész színkombinációit.

  • Ezt meg lehet tanulni valahol? – érdeklődött.
  • Igen, a Mod’Art francia divatiskolában minden évben két alkalommal indítom a Szín-és stílustanácsadó képzést – mondtam és a kezébe adtam az erről szóló tájékoztatót.

Szeptemberben csörgött a telefonom, ez a hölgy hívott. Mint kiderült, a hölgy egy bőrgyógyász főorvos. Kérte, hogy küldjem el részére a jelentkezési lapot, mert szeretné elvégezni a Szín-és stílustanácsadó képzést.

Természetesen kiváló eredménnyel vizsgázott a tanfolyam végén. Időközben egy smink tanfolyamot is elvégzett. Az ezeken a képzéseken megszerzett tudással, minden bizonnyal, nagyon jól ki tudja egészíteni bőrgyógyászati tevékenységét.

Tanulság: minden, hozzáállás kérdése. Ne az legyen a fontos, hogy mik a vélt elvárások, hanem az, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben és kortól függetlenül merjünk új döntéseket hozni, új dolgokat kipróbálni!


Telefon: +36 20 350 9254 Email: eva.pirityi@gmal.com

Author Info

Pirityi Éva

No Comments

Comments are closed.