SZÍN-ÉS STÍLUSTANÁCSADÓ KÉPZÉS BUDÁN – ELSŐ KÉZBŐL – A HAZAI SZÍNTANÁCSADÁS MEGHONOSÍTÓJÁTÓL
Az Egyén Színei Színstúdió – Pirityi Éva tanfolyama. Jelen állás szerint, még lehet jelentkezni a napokon belül induló, 2024. tavaszi, keddi és a szombati képzésre is. Ragadd meg a lehetőséget!
Eljött az idő, hogy kreatív tudást szerezz, megvalósítsd Önmagad! Régi, dédelgetett álmod váltsd valóra!
Amikor 1989-ben, Torontóban, a Ryerson Főiskola Divattanszékén először találkoztam a színtanácsadással, számomra egyértelmű volt, hogy evvel szeretnék foglalkozni. Mintha, mindig erre vágytam volna! Úttörőként nem volt könnyű a dolgom, de nem adtam fel.
A hazai színtanácsadók többsége az én képzéseimen sajátította el a színtanácsadás csínját-bínját. Sokan fényes karriert futottak be. A nevük – a teljesség igénye nélkül – látható a referenciák címszó alatt.
A szín-és stílustanácsadó képzéseimet, kellemes környezetben, világos, budai irodámban tartom, tavasszal és ősszel. Van egy keddi és egy szombati képzés. A következő keddi képzés kezdő időpontja: 2024. február 13. A szombati képzés kezdő időpontja: 2024. február 17.
Miben különbözik ez a képzés a többi hasonló jellegű képzéstől? Először is, én voltam az első, aki hazánkban 25 évvel ezelőtt, oktatni kezdte a szín-és stílustanácsadást. Azóta több hasonló képzés indult. Már néhány tanítványom is tart képzéseket. Az én képzésemen rengeteget gyakoroljuk a konkrét tesztelést. Bemutatok mindenféle típust. Annak érdekében, hogy a tanítványaim még biztosabbak legyenek abban, hogy valakinek milyen színek állnak jól, el kell készíteniük a 12 típus színtablóját. Olyan képeket kell felrakni a tablókra, ahol a személy színtípusa megfelelő, ráadásul jó a sminkje, az öltözéke, a hajszíne, sőt még a háttér színei sem rontanak az összhatáson. Részletesebben olvashatsz a képzésről az oktatás címszó alatt!
1993-ban a Budapesti Műszaki egyetem Építészmérnöki karán a Színdinamikai és színszakértő szakon végeztem. Színdinamikai és színszakértő diplomám van. Diplomamunkámat láthatod az Egyén színei címszó alatt. Itt pontosan meghatározom, a 12 színtípus színeinek elhelyezkedését a Coloroid színrendszerben.
Mellettem szól még az, hogy a pályafutásom során a divat színte minden területével foglalkoztam. A Könnyűipari Műszaki Főiskola elvégzése után cipőtervező voltam a Magyar Divat Intézetnél. Ezenkívül vezettem manöken tanfolyamokat, rendeztem divatbemutatókat, írtam divat cikkeket. Szinte már gyerekként tudtam varrni, mert a nagymamámtól – aki velünk élt – eltanultam mindent. Édesanyám a Cipőbolt Vállalat igazgatója volt, így már gyerekként imádtam a szép cipőket. Tehát van rálátásom mindenre, ami a divattal kapcsolatos. Ez nagy előny, de hátrány is egyben, hiszen sok mindenről úgy gondolom, hogy magától értetődő. Így sokszor elréműlve látom, a divatlapokban, valamint a TV-ben az össze nem illő öltözékeket, az illetőhöz nem illő hajfestést, sminket.
Szeretném, ha újra divatba jönne a jó ízlés! Nem látnék csipő nadrágból kilógó hasakat! Régen idegesített, amikor az idősebbek azt mondták, hogy bezzeg az én időmben! Sajnos, már én is ezt mondom. Akkor, jóval kevesebb pénzből – de odafigyelve – próbáltunk az alkatunknak megfelelően, a lehetőségekhez képest divatosan öltözködni.
Büszke vagyok a tanítványaimra, akik ügyesen alkalmazzák a tanultakat! Bevallom, örömmel tölt el, amikor tanítványaim kedves sorait olvasom. Ezekből néhányat feltettem, az oktatás címszó alatti szöveg végére, ott láhatjátok.
Várom a színesedni vágyó hölgyeket és urakat! Még lehet jelentkezni a tavaszi képzésekre!
Telefon: +36 20 350 9254 Email: eva.pirityi@gmal.com
info@szintanacsadas.hu
No Comments